Megmotozták és eljárást indítottak a Momentum politikusa ellen
Cseh Katalint, a Momentum EP-listavezetőjét azért motozták meg állítása szerint, majd indítottak eljárást ellene, mert korábban egy üres réten meggyújtott egy füstszórót.
Cseh Katalint, a Momentum EP-listavezetőjét azért motozták meg állítása szerint, majd indítottak eljárást ellene, mert korábban egy üres réten meggyújtott egy füstszórót.
Szivárványszínű füstölőkkel vonultak a momentumos aktivisták a tévészékházhoz.
A kormánypárti Gong Rádió sem volt hajlandó beolvasni a tüntetők követeléseit decemberben, ezért a Momentum lecserélte a logójukat.
Egy napig örülhetett a két párt, újra lecsapott az Állami Számvevőszék.
A büntetésnek az új gyülekezési törvényhez, illetve egy Facebook-poszthoz van köze.
„Az Állami Számvevőszék néhány hónappal az EP-választás előtt függeszti fel a Momentum állami támogatását” – írta a Momentum vasárnap reggel a közösségi oldalán. Pénzt kértek, megkérdeztük, mennyi folyt be eddig.
Mindkét párt azt mondta a Népszavának, nem kapták meg az idei összeget, és aggódnak. Az ÁSZ nem cáfolta, de nem is erősítette meg a tényt a Népszava kérdésére, de később kiadott egy közleményt, melyben azt írják, már korábban közölték, hogy ez fog történni.
Fekete-Győr András az egyik decemberi tüntetésen emelt a magasba, majd dobott el egy füstgránátot. A Központi Nyomozó Főügyészség hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt nyomoz az ügyben. A politikus szerint Orbánt terheli a felelősség.
A Momentum elnöke szerint a Fidesz vezetői csak maguknak köszönhetik majd, ha Oroszországba kell menekülniük a dühös tömegek elől, hátrahagyva a stadionjaikat, a magángépeiket, a fánkozóikat. Fekete-Győr azt mondja, most már készek az együttműködésre azokkal, akiknek szintén a Fidesz az ellenség. Interjú.
Egyértelműség hiányában nem hitelesítette a rendkívüli munka elrendeléséről és a munkaidőkeret legfeljebb 12 hónapos tartamáról szóló népszavazási kezdeményezéseket pénteken a Nemzeti Választási Bizottság.
Úgy tűnik, eltúlozták, amikor az ellenzéki agresszió következményeiről beszéltek. Azokat azóta különben sokszorosan pótolták.
Egyelőre nem változtatott a pártpreferenciákon a túlóratörvény elfogadása, illetve a decemberi tüntetéssorozat, az IDEA Intézet szerint ez hosszabb távon lesz csak érzékelhető majd.
Az ÁSZ, az MNB, az OBH, de Mészáros Lőrinc 2Rule boltja is kapott egy-egy megszívlelendő idézetet a szent könyvből.
„Felcsengettem a szerkesztőséghez, akik arra kértek, hogy a földszinten az újonnan kirendelt biztonsági őrnél adjam le a csomagomat” – írta Nemes Balázs, a pécsi Momentumból.
Hajnal Miklós azt mondta, legközelebb akkor hívja őt a csatorna, ha Mészáros Lőrinc vagyonosodásáról kérdezik.
A hvg.hu interjúját idézték a köztévében (ritka pillanat), amelyben a Momentum elnöke nem tudta fejből felsorolni az öt pontot. De munkatársunk kisegítette. Így ha furcsa módon is, de csak eljutott a közszolgálati tévé nézőihez a tüntetők mind az öt követelése.
Fekete-Győr András, a Momentum elnöke a hvg.hu-nak adott interjújában nemrég arról beszélt, nonszensz, amit az Állami Számvevőszék művel a Momentummal, ők semmilyen szabálytalanságot nem követtek el. Erre reagált most az ÁSZ.
A Momentum elnöke szerint rettenetesen nagy a miniszterelnök arca.
Cseh Katalin és Donáth Anna vezetik a Momentum EP-listáját, a párt elnöke pedig az utolsó, 21. helyre került. Vagyis Fekete-Győr András akkor lesz strasbourgi képviselő, ha egyetlen más párt sem jut be az EP-be Magyarországról.
Áder János aláírta a túlóratörvényt. Megkérdeztük a Momentumot a pénteki tüntetés előtt, mit szólnak az elnöki szignóhoz.